2013. június 30., vasárnap

Hívd be a lelki társadat

A Szerelem angyalai jóskártyában egy csodaszép képen jelenik meg ez az szertartás. Igazából ez egy ráhangolódás arra az emberre, akit neked szánt a Sorsod.
Ahogy a képen is láthatod nyitottság, és befogadás kell ehhez. Segítséget kell kérned az angyaloktól, amelyhez szükséged van a HIT-re, és a következő kirakás is segíthet mindezt valóra váltani.
Szükséged van még a képzelet erejére. Rendszeres gyakorlással láthatod magad egyszerű hétköznapi élethelyzetekben, ahol a nagy Ő melletted van. Ahogy felébredsz reggel, és rád mosolyog, amikor együtt bevásároltok stb.
Érdemes azt elképzelned, hogy hogyan fogod érezni magad mellette, a többi pedig majd szépen kialakul.
Nézzünk ehhez most egy kártya vető szertartást, melyet elvégezhetsz ebből a kártyából, vagy akár egy másik angyal kártyából is.



Szerelem behívó kirakás
Vedd ki szignifikátorként a Hívd be a lelki társ kártyát. Ha más kártyád van, akkor az ennek megfelelőt lapot (pl. Lelki társ, Ikerláng, stb) A szignifikátor lap a személy, vagy téma téma jelölő lesz. Itt most a témát fogjuk kijelölni vele. Ezt a lapot rakd felülre, és alá rakd majd ki a többi hármat.

1. lap: Milyen lehetőség van most előttem
2. lap: Mit kell tennem, hogy a lelki társam rám találjon
3. lap: Ajándék az angyaloktól

Nézzünk egy példát is erre, hisz abból lehet többet tanulni. Én itt a Szerelem angyalai jóskártyát használtam.

1. lap: Őszinte beszélgetés

Mivel a hölgy vendégem aki ezt húzta épp egyedülálló volt a kártya vetés alkalmával, így azt javasoltam hogy önmagához legyen őszinte.

Mi az amire valójában már készen áll?
Van-e esetleg lezáratlan kapcsolata?
Fel tudja e vállalni majd a saját igényeit egy új kapcsolatban?

Ezekkel a kérdésekkel kezdtünk. A hölgy elmondta, hogy valójában fél attól, hogy megint elveszti az önállóságát, mint a legutóbbi kapcsolatában. Az előző partnere ugyanis igen féltékeny volt és ez végül a szakításhoz vezetett. Hiába nem volt rá oka, mégis ez történt vele.

2. lap: Játékosság

Ez azt jelzi, hogy a hölgynek lazítania kell, mert túl görcsös, és feszült. Javasoltam, hogy keressen magának egy örömteli hobbit. Elmondta, hogy épp egy zumba tánccsoportba készül beiratkozni, amelyet egy ideje már kinézett. Így most ehhez kapott egy nagy adag megerősítést.

3. lap: Új szerelem

Ajándékként az Új szerelem kártya jelent meg, mely mindkettőnket nagy örömmel töltött el. Arra gondoltam, talán pont a tánciskolába fog megismerkedni a lelki társával, így javasoltam neki, hogy legyen nagyon nyitott majd. Mivel ez a kirakás 3 hónapra szól, így új reményt kapott, hogy rá is rátalál hamarosan a romantika.

Egy hónap múlva jelentkezett újra, és beszámolt arról, hogy a tánciskolába menet egy buszon utazott egy férfival, aki megszólította. Már több alkalommal is találkoztak ezen az útvonalon, míg a férfi vette a bátorságot és randevúra hívta. Tehát elkezdődött valami, ami remélem meghozza a boldogságot számára.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése