2013. július 5., péntek

Az Ima ereje


Az ima fontos eszköze annak, hogy közelebb kerülj az angyalokhoz, és ezen keresztül Istenhez is. Amikor imádkozol akkor tulajdonképpen csatornát nyitsz az angyalok felé, rájuk hangolódsz. Az imával megemeled a saját rezgésedet, ettől is érezheted a nyugalmat és a harmóniát.

Az ima segít kifejezni a szíved valódi vágyát, és így feloldani az elfojtásaid, és a hozzájuk kapcsolódó negatív érzéseket. Ha még nem elég erős még a hited, akkor is érdemes csinálni, mivel elsősorban magadnak teszel jót vele.

Az ima módot ad Istennek és az angyaloknak a beavatkozásra. Ha kérsz, akkor mindig kapsz segítséget. Fontos azonban, hogy ezt fogadd is el, legyél nyitott a jelekre, üzenetekre amelyek válaszul érkezhetnek. Igazából az ima szövegei azt a célt szolgálják, hogy ezt a ráhangolódást segítsék számodra. 

Többféle céllal születnek imák, én most átadom neked a sajátom, ami sok sok éven át segített nekem és azoknak akiknek tovább adtam.

Hargitai Andrea: Legyen meg Uram a te akaratod!

Legyen meg Uram a te akaratod!
Amit Te akarsz, én is azt akarom.

Világok vándoraként egyet megtanultam,
Hogy a sorsomat mindig elfogadjam.

Hiába küzdöttem, akartam, erőltettem,
Nem ment máshogyan, csak a kijelölten.

Hát abbahagyom most a küzdelmet, s a harcot,
Átadom Neked kezem, vezesd akaratom!


Hitem, s a reményem most hát Tiéd Uram,
Vezess kérlek engem, segítsed utam.


Legyen meg Uram a te akaratod!
Amit Te akarsz, én is azt akarom.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése