2018. augusztus 24., péntek

Egy új világ

Egy új világ


Ezt a háborút nem fegyverekkel és tankokkal vívták. Az emberek nem haltak értelmetlen, vak halált. Ez a csata az emberek lelkében dúlt. Ott hol a szív otthonra lelt, majd háborgó tengerben találta magát.
A lélek ki eddig csendesen szemlélte az életet, biztonságban távolról figyelte az eseményeket.
Most minden megváltozott. Valami történt. Még nem tudta mi az, nem volt igazán látható jele. Csak volt valami különös a levegőben. Valami, ami eddig nem volt ott. Lágy szellő, finom fuvallat érintette. Jó volt, furcsán idegen és mégis ismerős. Talán ennek a hiányát érezte mindig. Talán ez volt mi tátongó sebként némán haldokolt odabent. Milyen más, milyen szép lett minden!
A réten a fák kiegyenesedtek és az ég felé törtek. Az elhervadt virágok újra nyíltak. Madarak szálltak új nap felé, és vidáman dalolták a fény eljövetelét.
És a lélek tudta,
 hogy már semmi sem lesz az ami volt, mert ami történt az olyan változás, amely vissza már nem fordítható. Szívében örömtüzek gyúltak, táncra perdült. Mily csodálatos világ, amely most mindenkinek kitárta kapuját!
A múlt már csak egy rossz álom volt, amely ködként még itt lebeg. De a friss tavaszi szellő fellebbenti és a fény már át is veszi helyét. Minden mi eddig történt lassan könnyűvé válik, hagyja, hogy elillanjon. Elmúlt!…
Most mi lesz? Ez a kérdés motoszkált benne.
Mi történt, és miért? Nem tudta, de a kérdés ott lebegett, feszítve lelkét, nyugtot nem hagyott.
Hogyan tovább? Hiszen ami eddig volt, már nem a valóság. Nem tehetünk úgy, mintha mi sem történt volna. Melyik úton induljunk, van-e egyáltalán út? Ezernyi kérdés, de válasz egy sem akad. Sebaj, élvezzük most a legjobbakat. Ha eddig kibírtuk, most már csak jobb lehet. Kérte, és meg is kapta most a segítséget.
Egy angyal érkezett. Nem tudni honnan, s mikor jött. Egyszer csak itt volt, és vele itt termettek a válaszok is. Először csak csendben, lassan folyt köztük a beszélgetés.
Mondd mi történt itt? kérdezte a lélek az angyalt.
Eljött az idő, mikor a saját lábatokra álltok, és megtanuljátok használni az erőtöket. Tudom ez most nagyon furcsa, de itt vagyunk veletek és segítünk, ne féljetek. Válaszolta az angyal.
És mit tegyek most, félek hisz ezt a változást nem ismerem?
Ne félj, a változás mindig valami újat és jobbat hoz, mint ami volt. Csak először lesz ijesztő, hiszen a történelem során ilyen még sosem történt meg veletek. Első lépésként találd meg a nyugalmat, és nézd végig az életedet. Minden amit valaha tettél, annak oka volt. Gyere nézzük végig együtt, meglátod érdemes lesz!
Nézték együtt az eddigi élet eseményeit. A születését, a gyerekkor fájdalmait. A változásokat, amelyek félelmet keltettek a kis lelkében. A fájdalmat, aminek hátterében valami nagyon fontos és értékes dolognak az elvesztése állt.
Valami, ami meg volt. Nem tudta, hogy mi volt, és azt sem, hogy mikor vesztette el. De érezte minden porcikájában, hogy az övé volt és egyszer még megtalálja. Bár lehet, hogy ez csak hiú ábránd volt?
Furcsa volt mindezt újra nézni, mintha egy idegent látott volna, aki egykor ő volt. Látta a kamaszt, ki más dolgokat keres, űz. Felfedezi a társakat, új kapcsolatokat és álmokat kerget. Mily boldogság, és mennyi fájdalom! A munka, amely ezután következett nem hozott túl sok örömet. Persze nem is az volt a célja, de azért szerette volna élvezni, amit csinál. Látta a fájdalmakat, az útkeresés és párválasztás gyötrelmeit. Az új csodákat és örömöket újra átélte a képekkel együtt.
Szép és fájdalmas volt, jó érzés volt túl lenni rajta.
Látod ez volt eddig, mondta az angyal. Nézd meg hol vétettél hibát és gondold végig mit tehettél volna másképp. Vannak következmények, amiken most változtathatsz. Tedd meg, és lépj tovább.
S a lélek elkezdte újra élni a múltat, és felkutatni az átélt események okait. Nehéz, fájdalmas munka volt. Jó ideig eltartott, amíg sikerült rendet raknia.
Most - kérdezte - mit tegyek? Szeretném, ha a jövő szebb és tartalmasabb lenne. Szeretném, ha az évek nem röpülnének el mellettem. Szeretnék valamit alkotni! - mondta a lélek.
Menj, és váltsd valóra az álmaid. Keresd, kutasd a szíved mélyen őket, s megleled majd mit elveszettnek hittél. S ha megvannak, szép sorjában teljesíts be őket. Nem kell sietned, időd van bőven. Meglátod boldoggá fog tenni a tudat, hogy valóssággá lesznek. S a régi álmokból újak fognak nőni, mint egy fa, amely lombot hajt a fényben. Élj, és ne félj többé! Ha mégis bizonytalan leszel, csak hívj, én mindig jövök, ha szükséged van rám!
A lélek megköszönte az angyalnak az útmutatást, és elkezdte valóra váltani az álmait. Sok-sok álom, melyet elveszettnek hitt, most napvilágra jöttek. Események melyeket a múlt homálya fedett, most új álmok hajtásai lettek. Így telt sok-sok nap, és sok-sok év el. A napok egyre hosszabbak és örömtelibbek lettek. Persze ne higgyétek, hogy a fájdalom elkerülte.
Nem, nem így volt. Az is része volt, de már nem kapott akkora hangsúlyt, és nem borította be fekete lepelként a szívét.



Hargitai Andi 1999.02.21

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése