2014. június 13., péntek

5 tipp amely segít a vágyaid elérésében

Vannak vágyaid, de nem tudod hogyan valósítsd meg azokat?

A vágyaink adják a hajtóerőt a céljainkhoz, ezért tehát igen fontos velük foglalkozni. Bizony ez nem is olyan egyszerű, hiszen a vágyaid folyamatosan szaporodnak, az időd pedig egyre kevesebb.

Na de félretéve a tréfát, természetesen erre is van megoldás.

Az angyalok, és a képzelet segítségével, most könnyedén el tudsz indulni a vágyaid felé vezető úton.



1.Megerősítő mondatok
Készíts megerősítő mondatokat, melyek a vágyaid célját tartalmazzák ,és a te hozzáállásodat  tartalmazzák. A saját viszonyulásodat ugyanis tudod változtatni, a másik ember cselekvését, érzéseit azonban nem. hatni tudsz rá, de ez is a saját viszonyulásodon múlik majd.
Például:
-  Megengedem magamnak, hogy megtapasztaljam a szerelem érzését.
- Elfogadom az élet nekem szánt bőségét.
- Lehetséges számomra egy romantikus hétvégét együtt tölteni a kedvesemmel.
- Nyitott vagyok minden megoldásra, bárhonnan, bármilyen formában érkezzen is hozzám a megoldás.
- Vonzom azokat a lehetőségeket, ahol jobban megmutathatom magam.
- Könnyedén észreveszem a szerencsés helyzeteket.
- Vonzom a csodákat

2. Félelmek elengedése
Képzeld el, hogy a félelemeidet belefújod lufikba. Szépen sorban lásd magad előtt, ahogy kifújod, és aztán bekötöd a lufik száját. Ezután képzeld el, hogy elengeded ezeket, és elszálnak.

3.Kérj angyali segítséget
Kérd meg az angyalokat, hogy segítsenek megtalálni megoldási útat a vágyad eléréséhez. A vágy angyalai segíteni fognak ebben.

4. Húzz angyalkártyát
Kérdések melyeket ehhez fel kell tenned:
- Mi az ami segíti a vágyaim elérését?
- Mi az ami akadályoz most ebben? (itt a lap negatív oldalát kell értelmezni)
- Mit kell tenem , hogy elérhessem a vágyaim?
- Mi történik ha a vágyamat elérem? Ez nagyon fontos, mert ha esetleg ez nem pozitív lap, akkor talán nem ez a megfelelő vágy, és érdemes ilyenkor a vágyadat átfogalmazni.  Például lehet egy olyan vágyad, hogy rádtaláljon a szerelem egy héten belül. Akkor ennek az átfogalmazása így szólaht: Szeretnék olyan emberekkel találkozni, akikkel jól érzem magam, és meg tudok nyilni érzelmileg a társaságukban.

Ezekre a kérdésekre húzz egy-egy lapot.


5. Rózsaszín feltöltés
Fesd be magad rózsaszínű  vagy zöld színnel. Ez segít majd abban, hogy a befogadó legyél, illetve hogy pozitív dolgokat vonz magadhoz.
Ezt csinálhatod az alábbi módokon:
-  Képzeld el, hogy egy rózsaszín fényoszlop ereszkedik le az égből, és körülölel téged
- Képzelj el egy nagy medencét rózsaszín folyadékkal, és feküdj bele.
- Képzelj el egy vízesést, amelyből rózsaszínű fény árad.
- Öntsd le magad egy vödör rózsaszín festékkel, és lásd ahogy megtapad mindehol rajtad.


1 megjegyzés:

  1. Lucky Club Casino Site 2021
    Lucky Club casino site 2021. The Lucky Club casino site offers all players a unique, reliable and luckyclub reputable site. Get instant deposit and withdrawal  Rating: 6.3/10 · ‎Review by LuckyClub

    VálaszTörlés