2018. április 2., hétfő

Angyalkártya fordítva

Mivel poláris világban élünk, ezért nincs olyan, hogy egy helyzetnek csak pozitív vagy csak negatív oldala lenne. Nincs ez máshogy az angyalkártya lapoknál sem.

Az angyalkártya remekül alkalmazható különböző élethelyzetekre, sőt akár probléma feltárására is. Ilyenkor azonban nem tudod a hagyományosan pozitív oldalát vizsgálni, hiszen akkor nem mutatná meg a problémát. Éppen ezért több esetben is szükség van arra, hogy a lapok negatív oldalát értelmezd.

Nézzük meg most együtt, hogy mikor és miképpen tud segíteni egy-egy lap negatív oldala.




1. Egy lapos húzásnál

Egy lap üzenetként is sokat segíthet, de itt sem elég csak a pozitív oldalt nézni, hiszen nem biztos, hogy éppen a legnagyobb harmóniában húztad a lapot. Tehát itt is jó, ha megvizsgálod a lap negatív oldalát, hogy tudd merre ne menj majd.
Nézzünk erre egy példát is az Arkangyal jóskártyából.

Példa:
Kihúzott lap üzenetként: Bátorság
Ez a lap arra szólít fel, hogy legyél bátor és határozott. Ne várj ölbe tett kézzel, hiszen most eljött a tettek ideje. Állj ki önmagadért vagy azért, amiben hiszel.
A lap negatív oldala figyelmeztetésként: Ne engedj teret a félelmeidnek, mert az megbénít a cselekvésben. Ha félsz is, menj tovább. Emellett legyél körültekintő, mert könnyen eshetsz a vakmerőség hibájába is.

2. Probléma feltárásánál

Az életed során számos problémával  találkozhatsz, és ezeknek a problémáknak a gyökere jól megvizsgálható az angyalkártya segítségével.
Ilyenkor a lap negatív oldalát kell vizsgálnod. A negatív oldal a pozitív ellentéte vagy annak a hiánya.
Nézzünk erre egy példát is.

Példa:
Vegyünk egy kezdődő párkapcsolatot, ahol szeretnéd megvizsgálni a valódi problémát, hiszen ahogy megjelenik az csupán a felszín. Most az Arkangyalok jóskártyából húztam egyet és ezt vizsgálom meg.
A kijött lap neve a problémára: Isten ajándékai.
Ennek negatív oldala az, hogy a kapcsolatban a kérdező úgy érzi nem kap eleget, illetve túl nehéznek érzi a kapcsolat fenntartását. Nem érzi a másik szeretetét, talán mert ő nem úgy mutatja ki, ahogy szeretné. Lehetnek esetleg félelmei is attól, hogy engedjen az áradó érzelmeinek.
Tehát összességében nem ajándékként, könnyedén éli meg a kapcsolatot, hanem nehézségnek és próbatételnek fogja fel.

3. Döntésnél

Egy döntés során érdemes két oldalról megvizsgálni a dolgokat. Tehát húzhatsz arra egy lapot, hogy mi az, amivel most nem kell foglalkoznod és mi az, amit tenned kell. Így a lap egymáshoz való viszonyát megvizsgálva még pontosabb képet kapsz majd. A nem fontos lapnál megint a lap negatív oldalát vizsgáld meg.
Nézzünk erre is egy példát az Arkangyal jóskártyából. Maradok most az előző párkapcsolatnál, és erre nézünk két lapot, hogy merre haladjon tovább a kérdező.

Példa:
1. lap: Amivel most nem kell foglalkoznia: Tanácsadó
Itt arra figyelmeztet a kártya, hogy nem kell tanácsokat osztogatod a másiknak, mert akkor ő ezt a bizalom hiányának fogja megélni.

2. lap: Amit tenned kell: Vége a nehézségeknek
Ez a lap jelzi, hogy a kapcsolat a nagy nehézségeinek már vége van, most inkább örülni kellene egymásnak, és nem a múlt nehézségeire figyelni. Talán a kérdező el sem hiszi, hogy végre nem kell tovább küzdenie.

4. Akadály helyen

Emellett vannak olyan kirakások ahol akadály helyet is használnak, én magam is sok ilyen kirakást használok. Ezeknél is érdemes a lap negatív oldalát vizsgálnod.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése